Krónikus sebkezelés
Rendelésünkön krónikus, nem gyógyuló sebek kezelésével, illetve tanácsadásával is foglalkozunk kollégámmal, Dr. Szilágyi Zoltánnal.
Idült sebeknek nevezzük azokat a sebeket, melyek gyógyulása tovább tart, mint 6 hét. Ide tartoznak a különböző eredetű fekélyek, felfekvések, égési sérülések, illetve műtéti vagy nem műtéti sebgennyedések. Ezeken részben mi is tudunk segíteni, részben pedig a megfelelő szakemberhez irányítjuk, ahol az alapbetegség kezelésével a sebgyógyuláshoz hozzájárulnak.
Amennyiben ez nem lehetséges, illetve nem szükséges más szakember bevonása, úgy a seb állapotának megfelelő legmodernebb kötszerekkel, tanácsokkal látjuk el betegeinket, és meghatározott kontroll vizsgálatokra visszarendeljük Őket.
Ágyban fekvő, nem mobilizálható betegekhez előre megbeszélt időpontban házhoz tudunk menni, ahol a sebeket felmérve indítjuk el a kötszeres kezelést, ellátást.
Néhány gyakorlati jó tanács az idült sebek ellátásához, kezeléséhez:
- Tekintettel arra, hogy a sebeket hosszan tartó ideig kell kötözni, óvakodni kell a sejtkárosító anyagok használatától, mint pl. a Hyperol/Hydrogén peroxid, vagy a Mecurocrom/Merbromin. Ez utóbbi higany tartalmú mely fel tud halmozódni szervezetünkben.
- Nem csak a sebeket kell látni és kezelni, hanem az alapbetegséget is, így a keringési zavar, cukorbetegség, érzészavarok a lábon, talpon mind ellátást igényelnek.
- Nem szabad megfeledkezni a nyirok keringési zavaráról, mely miatt fásli használat kötelező – vénás keringési zavar esetén is. Amennyiben a betegnek sebe begyógyult, úgy nyirokkeringés javító masszázs javasolt
- A sebeket bő folyó vízzel kell lemosni betadine szappan segítségével. Szárazra törlés után a sebkörnyék krémezése, majd a seb Octenisepttel való fertőtlenítése szükséges. Amennyiben a sárgás lepedék nem jön le a sebalapról, akkor az mechanikusan, tehát sebészileg, szikével kell eltávolítani. (biofilm)
- Amennyiben ezüst tartalmú kötszert kap a beteg, akkor elötte betadinnal, vagy hyperollal ecsetelni a sebet nem szabad. (Természetesen a kezelés elején le lehet mosni betadin szappannal a sebet, melyet folyóvízzel leöblítünk.)
- Állapotromlás esetén azonnal beszéljen házi ápolójával, háziorvosával vagy vegye fel velünk a kapcsolatot.
Sebkötöző centrumunkban a megjelenés, sebfelmérés, kötszer felírás jelképes összegű, mindössze 500,- Ft.